A bőr állapotának változása az öregedési folyamatok során és ezen változások mérséklése

Kozne-zmeny-v-priebehu-starnutia-moznosti-ich-zmiernovania

A bőr és feladata

A bőr az emberi test legnagyobb és leglátványosabb szerve. Fő feladata a szervezet védelme a nem kívánatos külső hatásoktól, a vízháztartás szabályozása, valamint az immunrendszer és a hormontermelés szabályozása. A bőr sok esetben tükrözi a szervezetben lejátszódó fiziológiai és patológiai folyamatokat. Egyszerű külső vizsgálatokkal is meg lehet állapítani a bőr állapotából a szervezet hidratáltságát, a táplálkozási szokásokat, valamint akár olyan betegségekre is fényt lehet deríteni mint a májgyulladás, vérszegénység vagy akár az inzulinrezisztencia.

Az öregedési folyamarok során a bőr állapotában több komplex változás következik be, amelyek a bőr funkciójára és struktúrájára különféleképpen hatnak. A felszínen ezek a változások leggyakrabban a bőr elvékonyodásával, szárazsággal, bőrpírral, egyenetlen pigmentációval, ráncok és sötét foltok kialakulásával, rugalmasságvesztéssel és sok más tünettel jelentkeznek. A legjelentősebben azok a területek sérülnek, amelyek a mindennapi élet során folyamatosan ki vannak téve a napsugárzásnak és ezzel együtt az UV-sugárzásnak. Azon kontrollálhatatlan tényezők mellett, amelyek az életkor előrehaladtával természetesen a bőr minőségének romlásához vezetnek, számos olyan befolyásolható környezeti tényezőt is felismerünk, amelyek bizonyíthatóan befolyásolják az életkorral kapcsolatos változások dinamikáját és sebességét. Ebbe a kategóriába tartozik a dohányzás, az alkoholos italok fogyasztása, különböző gyógyszerek, valamint komplexen az életmód és a táplálkozás.

A bőr fontos részei az ún. bőrszármazékok, ide tartozik a szőr, a haj, a körmök és a különféle exokrin mirigyek. Ezeket szintén befolyásolják az életkorral kapcsolatos változások. A leggyakoribb észrevehető változások a hajtöredezés és hajhullás, a pigmentcsökkenés, a köröm szerkezetének meggyengülése, vagy a verejtékmirigyek működésének változásai.

Az életmódváltáson és a többi rizikófaktor kiiktatásán kívül többféle lehetőség (a plasztikai műtéteket kivéve) létezik, amelyeknél az intenzív bőrgyógyászati kutatások kimutatták a pozitív hatásokat a bőr öregedési folyamataira nézve. Ezek a készítmények általában extra védelmet nyújtanak a környezeti hatások ellen, támogatják a bőr önregeneráló képességét és javítják hidratáltságát.

 

A bőrgyógyászati kutatások eredményei

A legfrissebb kutatások bizonyítják, hogy az eredményes bőrgyógyászati kezelésekhez, amelyek összefüggésben állnak a bőr öregedésével, nagyban hozzájárul a Fügekaktuszból készült kivonat, latin nevén Opuntia ficus-indica. Az in vitro és az in vivo tanulmányok is kimutatták, hogy a fügekaktusz-kivonat antioxidáló és gyulladásgátló hatású. Ez a kivonat képes javítani a bőr védőrétegét a filagrin és a lorikrin nevű fehérje stimulációjával, ezek a fehérjék építőkövei a bőrsejteknek, így természetesen megtalálhatóak a szervezetben. A fügekaktuszban található hatóanyagok képesek gyorsítani a sejtregenerációt, így pozitívan hatnak a sebgyógyulásra is. Érdekes hatása a fügekaktuszból készült olajnak, amely szintén laboratóriumi körülmények között volt vizsgálva, az antimikrobiális hatása, amely lehetővé teszi a használatát bőrfertőzések esetén.

 

Végszó

A bőrre gyakorolt pozitív hatásain túl néhány kutatás kimutatta a pozitív hatásait más krónikus betegségek esetén is, mint például a mint például a szívkoszorúér-elmeszesedés által okozott ischaemiás szívbetegség, a máj steatosis, sőt a túlzott alkoholfogyasztás utáni tüneteket is képes enyhíteni.

 

Források

Del Socorro Santos Díaz M, Barba de la Rosa AP, Héliès-Toussaint C, Guéraud F, Nègre-Salvayre A. Opuntia spp.: Characterization and Benefits in Chronic Diseases. Oxid Med Cell Longev. 2017;2017:8634249.
Nakahara T, Mitoma C, Hashimoto-Hachiya A, Takahara M, Tsuji G, Uchi H, Yan X, Hachisuka J, Chiba T, Esaki H, Kido-Nakahara M, Furue M. Antioxidant Opuntia ficus-indica Extract Activates AHR-NRF2 Signaling and Upregulates Filaggrin and Loricrin Expression in Human Keratinocytes. J Med Food. 2015 Oct;18(10):1143-9. d
Bonté F, Girard D, Archambault JC, Desmoulière A. Skin Changes During Ageing. Subcell Biochem. 2019;91:249-280.

 

Mudr-martin-klein  

MUDr. Martin Klein 2012-ben végzett a pozsonyi Comenius Egyetem    orvostudományi karán, ahol jelenleg is dolgozik, mint tudományos és pedagógiai munkatárs. Intenzíven foglalkozik az egészéges életmód és táplálkozás problematikájával.